okt 12

SZÖSSZENET – bátorság

Úgy gondolom, hogy az igazi bátorság ahhoz kell, hogy önmagunkkal szembenézzünk (akár tükörben, akár egy fa tövében leülve), döntéseket tudjunk/merjünk hozni, vállaljuk annak következményeit és legfőképp – vállaljuk önmagunkat.

Még ha ezzel “ellenségeket” hozunk is létre környezetünkben.

Még ha “megnemértéssel” szembesülünk is naponta.

 

Önmagunk félelmeinek fel- és elismerése, ill. feldolgozása, valamint korlátaink áthidalása … Szerintem ez az igazi bátorság. Megsemmisülve, újra építve önmagunkat.

 

Hegyet mászni, vállalkozást létrehozni a kudarcokat követően, vagy segíteni másokon erőn felül… Az, szerintem eltökéltség és akarat. Az egy belülről fakadó  vágy megvalósítása.

 

Vágytól hajtva, eltökélten küzdeni, akarattal kitartani … akár egy cél érdekében, eszmét támogatva, egyedül vagy másokkal – mindez döntések következménye és elismerésre méltó, talán követendő példa is.

Azonban felmérni belső vívódásainkat, meghallani belőlünk (és igazából nem is a másiknak) harsogó kiáltásainkat vagy éppen “néma” sikolyainkat, észlelni támadásainkat ;

felmérni korlátainkat és szembesülni félelmeinkkel;

valamint oldani mindezeket – mindenkinek kötelessége. Már ha igazán élhető és boldog életet választunk.

 

okt 11

SZÖSSZENET – tapasztalás

Istenem! Hányszor, de hányszor átkoztam a sorsot. Hányszor, de hányszor nyalogattam a sebeimet, ujjal mutogatva másra (ismerősre vagy épp ismeretlenre), minden bajom okozójaként.

 

Aztán egy nap rájöttem, hogy bizony korábban már érkezett jelzés, majd figyelmeztetés; azonban én azzal mit sem törődve tettem tovább elvakult dolgaimat. És lőn hatalmas arculcsapás, mely földre terített, és egyben észhez is térített.

Rájöttem, hogy hibáztam. Olyan döntést hoztam, mely vakvágányra visz; vagy még rosszabb, hatalmas és talán végzetes baj okozója lenne.

Így leültem (hisz mást úgy sem tehettem a kórházi ágyon) és elmolyoltam helyzetemen.

 

Rövid idő alatt összeállt a kép, és hálásan tekintettem az elkövetkező napokra. Életem eddigi legnagyobb fájdalmait szenvedtem el, legborzalmasabb  leckéjét bifláztam be, mely egyben a legcsodálatosabb időszakká színezte felépülésem napjait, heteit. Számtalan helyzet letisztult (az érzelmek és életem szereplői a helyükre kerültek), és a még előttem álló utam is egyértelműbbé vált.

Megtanultam a hibákért, buktatókért hálássá válni, hiszen mindezek tapasztalatok és lehetőségek egyben, arra, hogy tanuljak belőlük. Magamról és az igaz valóságról.

Általuk hozhatom meg a számomra megfelelő döntést, élhetem meg azt, amire igazán szükségem van a fejlődéshez, önmagammá váláshoz. Legyen az első “látásra” jó, vagy rossz. 😉

okt 09

SZÖSSZENET – térdre rogyva

 

Olykor az önkormányzati útfelújítások is hatással bírnak saját utamon történő (fel)újításokra. Bár nem tervezett beruházás része, és még a tanulópénzt is én fizetem. 😉

 

 

Ha mást nem is, egy valamit biztosan megtanultam az évek során.

Semmi értelme falat vonnom magam köré, hiszen védni nem véd meg semmitől, csupán gátol. Téves biztonságot nyújtana és még a (szabad ki)látásban is akadályozna, hiszen a perifériát szűkítve a lehetőségek, megoldások is korlátozódnának általa.

Ha pofára kell esnem, úgyis megtörténik. Elég hozzá egy kis “útfelújítás”, hogy megtorpanjak, megpihenjek (vagy inkább lerogyjak) és a meglepettségből felocsúdva immár új útra lépjek.
Ekkor van értelme a buktatónak. Hasonlóan a betegségekhez, melyek időt és teret engednek az “újrainduláshoz”., hogy átértékelődhessenek helyzetek, kapcsolatok, képességek, lehetőségek.

 

Azonban ha ezekkel a pillanatokkal nem élek, és elkúszom mellettük, később csupán fejemet ver(het)ném a fal(aim)ba. 😉 Érdemes hát csöppet ücsörögni és a vérző sebek ellátást követően molyolni – olykor szükséges felmérni a kátyúkat és toldozás-foldozás helyett teljes útfelújításba kezdeni. 😉

SKDJ

okt 09

SZÖSSZENET – LOHOLÁS helyett

Nem vagyunk egyformák. Ezt már számtalanszor megtapasztaltam, és igazolást is nyert.

Miért kellene megértenem, vagy egyetértenem mással, másokkal? Mindenki tegyen úgy, és azt, ami jólesik neki.

 

Így van ez a futással, kocogással is.

Személy szerint a hűs, hajnali kocogást részesítem előnyben. Amikor még csend honol a zöldellő parkban. A kutyák szuszognak gazdáik ágyai mellett, és még a madarak is húzzák a lóbőrt. A napocska pedig épp csak másik oldalára fordul.

Loholás és kínlódás helyett ez a röpke időszak békével, nyugalommal tölt el, és frissítően hat a még rám váró feladatok előtt. Mit nekem gördülő izzadságcsepp, sajgó izom, párás levegő, vagy épp metsző hideg.

Hazafelé sétálva már madárcsicsergés kísér. És persze itt-ott felbukkanó kóbor macskák szegődnek társamul.

A csillagos égbolt alatt lépkedve mindent elsöprő erő suhan át rajtam, miközben oly aprónak és mégis végtelennek érzem magam. Ilyenkor úgy érzem, bármi megtörténhet. Csoda és varázslat egyben.

 

SKDJ

 

UI:

Persze ilyenkor nélkülöznöm kell az izzadt, izmos férfi felsőtestek látványát is, ám kimaradok a női és férfi csöpp ruhadarabokból kikandikáló testrészek kacsintásából is.

Megéri?

Meg! 😀

 

okt 09

GONDOLAT – HEGEDŰSZÓ

A hely: Keleti pályaudvar aluljárója

Időpont: menekültek távozását követő nap hajnala

 

 

Hegedűszó egy átlagos, borongós csütörtöki napon

Ahol korábban a tomboló hőséget, hirtelen beköszöntő didergő hajnalok váltották,
ahol korábban hajnalban emberi testek hevertek ruhákba és pokrócokba bugyolálva,
ahol korábban orrfacsaró bűz terjengett,
ahol korábban a reménytelenség és a hit megfért egymás mellett, a szeretet és gondoskodás a gyűlölködéssel, szánalommal…
Most síri csend honol. Csupasz minden. Meztelen és védtelen. Emberek, érzelmek, színek és szagok nélküli velőt szaggató síri csend.
Markoló üresség… a téren.
A semmiből, csupán foszlányként, egy magányos hegedű suttog. Épp csak észlelhetően. Nem kesereg, nem sír. Hogy hol, hogy ki által… oly távolról… egy másik lélektől. Földöntúli hang, mely cirógat, gyengéd, ám egyben keserédes is. Magába foglalva az egész világot. Az egész ÉLETet. A boldogságot, bánatot, az ölelést és eltaszítottságot.
Egy könnycsepp gördül az arcomon.
Ez a nap más …
És ebben a percben a vörösen izzó Napocska kibukkan az aranyló felhő mögül.
Valami más.
Valaki más.
Én.

Hálás vagyok azért a napért (is). Elfogadtam, befogadtam. Majd este elengedtem. Ez az Élet maga.
Hálás vagyok azért a pár pillanatnyi muzsikáért. Mely által érezhettem. Mindent, egyszerre.
Minden nap egy csoda!

SKDJ

okt 09

GONDOLAT – SEGÍTSÉG

Mi a csoda?
A lélegzés maga? A szél, vagy a villám? A repülés? Az évszakok változása? Az éjszaka és a nappal váltakozása? A hernyó pillangóvá válása?

Számomra a szeretet és a hála a legnagyobb csoda, varázserővel bíró képesség, mely képes a borús időszakot és helyzetet ragyogóvá tenni. A kétségbeesést, reménytelenséget hittel lecserélni, színnel, illattal, érző pillanatokkal megtölteni.

Hálás vagyok, hogy segíthetek. Hisz értelmet nyernek szemeim, melyek látják a rászorulót;
kezeim, mellyel adhatok, foghatok, támaszt nyújthatok.
Lelkem érezhet, szívem együtt dobbanhat. Emberré válhatok, aki a rohanó világban megpihenhet és átélheti az igaz perceket, melyben végeszakad a társas magánynak, a láthatatlanságnak, érzéketlenségnek.
Igazolást nyerhet létem és életem célja.
A színek színesebbek, a szagok orrfacsaróbbak, az illatok bizsergetőbbek, a hideg metszőbb, a hőség égetőbb.

Ilyenkor érzem, hogy élek. Minden porcikámat áthatja és túlcsordulok.
Az önzetlen szeretet, önzetlen segítség lebénítva emel a föld fölé, ölelve és csontig szaggatóan.
Legyen csupán egy hétköznapi gesztus, evidens cselekedet, mégis kiforgatja világomat a négy sarkából. Elfeledem ki vagyok, honnan jöttem, hová tartok. … Vagy épp ezekben a pillanatokban lelek önmagamra.
Szólnék, kiáltanék, ám megnémulva küzdök a könnyeimmel, melyek utat törnek maguknak, engedélyemet, beleegyezésemet sem kérve.

Egy cseppnyi jelen, mely felforgatja a múltat és a jövőt. Egy pillanatnyi tudatosság a tudat teljes hiányában. Mérlegelés és döntés nélküli, ego-mentesség. Ösztönös, emberi létállapot csupán.
Mert van és létezik az “emberi” jóság … ami talán épp állati ösztönünk hagyatéka.

SKDJ

Ui: nem csupán állattársaink, hanem embertársaink iránt is 😉

okt 09

GONDOLAT – AIKIDO

Ha nem is hozok mindig tudatos döntést, a szabadidőmet érintő, személyiségemet építő, fejlesztő tevékenységek mindig megérzésen, hívószón és tökéletes választáson alapulnak.

Így volt ez az AIKIDO esetében is.
Tökéletes lehetőség volt, hogy megtanuljam:

– Ne ítéljek első látásra, pillantásra.
– A tisztelet nem jár, kiérdemelhető.
– Az igazi erő nem az erőszakban, agresszióban és demonstrálásban, vagy épp a büszkeségben leledzik, hanem a bölcsességben, harmóniában, összpontosításban, a rugalmasság- és reagálás képességében (amennyiben egyáltalán szükséges).
– A háború nem megoldás semmire. Sőt, még a győztes csata is vereség, mert eszközzé válok egy helyzetben, melyet biztosan nem akarnék, nem választanék, hiszen a harc nem is szerepel a listán).
– Azonban, ha kell, akkor menekülés, vagy ellenállás helyett vállalom magam és az általam képviselteket.
Ám mindezt már nem “beleállva”, hiszen rám, és nézeteimre is igaz, hogy a rugalmasság, alkalmazkodás, változás képessége értékeset is hozhat életembe, így érdemes nyitottnak maradnom és esetleg felülvizsgálni, elengedni a kőbe vésett elveket, mintákat.
– Az ellenfél nem ellenség. Elsősorban magával vívja csatáit.
– Az ellenfél által megismerem önmagam, korlátozottságom és pillanatnyi képességeimet.
A tanulás, a fejlődés egy folyamat. Türelemmel és kitartással – határ a csillagos ég, hiszen képességeim, készségeim végtelen tárháza vár még felfedezésre.
– Ölés, vérontás és megsemmisítés nélkül is végződhet … és még csak összecsapásnak sem kell lennie, hiszen az energiák ütköztetése nélkül is kezelhető, lezárható egy esetleges támadás. A támadó energiája épp elég ahhoz, hogy padlóra kerüljön lefegyverezve.
– Központosíthattam energiámat, koncentrációmat, melynek a mindennapi életben is hasznát veszem. Egyensúlyom fejlődésével helyemet meglelhetem … a világban, önmagamban egyaránt.
– Alázat, tisztelet és béke, hála – egy másik világot tártak elém. Egy olyan világot, mely kevesek által látható, érezhető, megélhető, ám idővel mindenki által áhítottá válik.
– Nemes egyszerűség.
– Az energia, maga az élet.

SKDJ